Szerző: Rumbold-Molnár Eszter
Rotterdami
Erasmus „az európai humanista mozgalom meghatározó egyénisége, a keresztény
„egység” utolsó közvetítője, az utolsó nagy latin stiliszta”[1].
Egy pap
törtvénytelen gyermekeként született, ami iránt a kor erkölcsi normáiból fakadóan
érzett szégyene rányomta bélyegét egész életére.
Kolostori
iskolákban nevelkedett, hét évig az Ágoston rend tagja volt. Angliai látogatása
sorsfordító hatást gyakorolt rá, ekkor ismerkedett meg az angol humanistákkal,
köztük Morus Tamással.
Nagyszabású
munkája az Újszövetség lefordítása és tudományos átdolgozása görögről latinra.
Az ókori klasszikus szerzők és a kora keresztény nézetek összeegyeztetésére
törekedett. Luther Márton feltűnése után nézeteiket hosszan ütköztették.
Európában számos
helyen megfordult, munkásságának főbb helyszínei Párizs, Leuven, Anglia és
Bázel. 1521-ben hónapokat töltött barátjánál a Brüsszel melletti Anderlecht-ben,
a ház, amelyben lakott, jelenleg az Erasmus House Múzeumnak ad otthont.
Bizonyára annyi,
a szemében esztelenségnek számító jelenséggel találkozott a társadalom különböző
rétegeiben, akik között megfordult, hogy mindezek alapján megírta dicsőítő szónoklatát
az EMBERI BUTASÁGról, amit egyik fő művének tekintenek, ez A
Balgaság dícsérete. A tömegre és a köznépre nem is vesztegetett benne
sok szót, mert őket „ugyebár minden vitán felül” balgáknak tartotta. Ezzel szemben
külön fejezeteket szentelt a tudósok különböző fajtáinak (grammatikusok,
jogászok, filozófusok, teológusok), a művészeknek (költők), a királyoknak és
udvaroncaiknak, valamint az egyházi személyeknek (barátok és remeték, püspökök,
kardinálisok, pápák).
1508-ban, Itáliából lóháton hazafelé menet kezdett egyfajta
„szellemi játékba”, eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha ő lenne a
Balgaság, felállna egy katedrára, és szónoklatba kezdene a saját maga dicsőítésére.
Latin nyelven papírra vetett gondolatait
angol barátjának, Morus Tamásnak ajánlotta.
Balgaságként saját
magát az antik istenekkel egyenrangú istennőként mutatja be, akinek apja a
Gazdagság, anyja az Ifjúság, dajkái a két csinos kis nimfa: Mámorka (Bacchus
magzatja) és Tudatlanka (Pán leánya). Kísérőit is megnevezi: Magamatszeretemke,
Hízelgőke, Feledőke, Lustika, Kéjecske, Esztelenke, Élvike, Zabáló,
Álomszuszék. „E cselédség híven szolgál, s őáltaluk vetek alá mindeneket
hatalmamnak. Még az uralkodókon is uralkodom.” Papjai az „Ó, balga férfiak!”.
Szónoklatának oroszlánrészében
taglalja, hogy mi mindent tett és tesz ő a mai napig az emberiségért. Az emberi
nemet ő szaporítja, ő ajándékozza az élet minden kellemességét (fűszere, a
szenvedély által), megszépíti a gyermekkort és az öregséget, összetartja a
barátokat, összehozza a házastársakat, és egyáltalán, ő fűzi össze az egész emberi
társadalmat. Ő a háborúk indítóoka, a művészetek mozgatórugója, az okosság
okozója és aki a bölcsességre vezet, ő teszi mindenki számára elviselhetővé az
életet.
A Balgasággal ellentétben
állnak az ész és a tudományok, amiket az
emberiség vesztére találtak fel. Szerinte azok az élőlények boldogok, melyeket „értelem
nem rontott meg”. Odáig is elmegy, hogy magát a keresztény vallást sem tartja
összeférhetőnek a bölcsességgel és úgy gondolja, hogy az nagyon is közeli
rokonságban áll a balgasággal.
Micsoda
vakmerőség mindezeket kijelenteni, sőt gúnyba hajló,
csipkelődő hangon a nyilvánosság elé tárni és így piszkálni fel a kedélyeket. Mindezt
több, mint ötszáz éve!
Felhasznált irodalom: A balgaságot "dicsérte" Erasmus, Cultura-MTI https://cultura.hu/kultura/a-balgasagot-dicserte-erasmus/##
